Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a Magosz vezetőivel egyeztetett + dokumentum

Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken Budapesten: megállapították, hogy "a szövetségi szerződés pontjai beépítésre kerültek a kormányprogramba, az Alaptörvénybe, és a javaslatok többsége megvalósult". A kormányfő és a Magosz elnökének közös nyilatkozata itt található.


Dátum: 2012-07-20 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:24.918969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab: Az agrárkamarának nagy szerepe lesz a vidéki életminőség javításában is

A Magosz elnöke a találkozót követő sajtótájékoztatón szólt az új agrárkamarai törvény szerepéről. Elmondta: a törvény célja, hogy olyan egységes agrárkamarai szervezet jöjjön létre, amelyben kötelező módon tagok a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és a kereskedők is. Aláhúzta: a most létrejövő köztestület alulról szerveződő és egységes gazdasági szerveződés lesz. Hozzátette: az agrárkamarának nagy szerepe lesz a vidéki életminőség javításában is. Az agárkamarának - a szakmai háttér biztosításával - fontos szerepe lesz az ágazat szereplői versenyképességének növelésében is - húzta alá.

['\nFazekas: A földkérdés szabályozása a magyar jövő sarkalatos ügye', 'Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az új földtörvénnyel kapcsolatban elmondta: a földkérdés szabályozása a magyar jövő sarkalatos ügye, alapvető, hogy ezen a területen átláthatóság és rend legyen. Magyarországon - az Országgyűlés előtt lévő törvénytervezet szerint - a későbbiekben csak helyben lakó, földműveléssel foglakozó természetes személy vehet földet. Az új földtörvény valamennyi, a földforgalomra vonatkozó kérdést szabályozza, így a haszonbérlet szabályait is.

\xa0\xa0\xa0

A miniszter szólt arról, hogy az agrárkormányzat igyekszik mindent megtenni a szárazság által okozott károk enyhítésére. Így például a közvetlen kifizetések és a különleges tejtámogatás címén még ez év őszén előleget folyósít a gazdálkodóknak, mintegy 157 milliárd forintot. Az állam a vízgazdálkodásban is nagyobb szerepet vállal annak érdekében, hogy ezt a természeti kincset az eddigieknél jobban hasznosíthassák a gazdák - tette hozzá.']

['\nOrbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel folytat megbeszéléseket', 'A kormányfő és a Magosz közötti konzultáció része volt annak a hét elején kezdett sorozatnak, amelynek keretében Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel folytat megbeszéléseket.

\xa0

A konzultációsorozat első állomásaként hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőivel találkozott a kormányfő. Orbán Viktor kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt. A miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel, és ezt most már a gazdasági élet szereplői is érzékelik. Közölte, óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban, de végig fogja vinni, továbbá javasolta, hogy a bankrendszer fele legyen magyar kézben. Csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt a miniszterelnök. Orbán Viktor itt egyebek mellett azt közölte: az EU-s forrásoknak az utolsó fillérig célba kell érkezniük. A kormányfő szerint nincs magyar fejlesztéspolitika, ha nem működik megfelelően az európai uniós pénzek lehívásának rendszere. A miniszterelnök megfogalmazása szerint ma kötélidegzet kell az EU-s pénzekre jelentkezéshez, a megörökölt rendszer ugyanis nagyon bonyolult, de ez nem adhat felmentést a kabinetnek. Hangsúlyozta azonban, hogy 2013-14-től a kormány létrehoz egy "az emberi elme számára felfogható módon működő új rendszert". Orbán Viktor csütörtökön konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is, valamint szakmai megbeszélést folytatott\xa0 volt jegybankelnökökkel, Járai Zsigmonddal, Surányi Györggyel és Bod Péter Ákossal, valamint Csaba László közgazdásszal és Szász Károllyal, a PSZÁF elnökével.']

Kapcsolódó elemek