Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatták a vámospércsi kistérségi járóbeteg-szakellátó központot

A térség polgármestereinek és háziorvosainak bemutatták pénteken a vámospércsi kistérségi járóbeteg-szakellátó központot, amely ősztől fogadja majd a betegeket.


Dátum: 2012-07-20 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:26.034114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ménes Andrea (Fidesz), Vámospércs polgármestere elmondta: a szakrendelő felépítése hat település húszezer lakosát érinti, akiknek ősztől nem kell Debrecenbe utazniuk szakorvoshoz. A beruházáshoz több mint 982,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek; a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg - tette hozzá.

Rácz Norbert, a központot működtető kft. vezetőjének tájékoztatása szerint a mintegy 1500 négyzetméter alapterületű, teljesen akadálymentesített létesítmény kivitelezési munkálatai befejeződtek. Az egészségügyi intézetben nyolc ágyas nappali kórház, orvosi rendelők, kezelőhelyiségek, tornaterem, gyerekváró, öltözők várják majd a betegeket, az épület használatbavételi engedélyezési eljárása megkezdődött. Elmondta azt is, hogy megérkeztek az intézmény működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges orvostechnikai és számítástechnikai eszközök.

A beruházásnak köszönhetően a betegek számos olyan európai színvonalú szakorvosi ellátást, orvosi vizsgálatot (általános röntgen és ultrahang-diagnosztika, belgyógyászat, sebészet, szemészet, terhesgondozás, nőgyógyászat, fül-orr-gége gyógyászat, traumatológia, ortopédia, kardiológia, neurológia, pszichiátria, bőrgyógyászat, tüdőgyógyászat, urológia, andrológia, csecsemő- és gyerekgyógyászat, általános laborvizsgálat, reumatológia és fizioterápia, általános mozgásterápia, gyógymasszázs, gyógytorna) vehetnek majd igénybe a szakellátó központban, amelyekért eddig Debrecenbe kellett utazni - jegyezte meg a cégvezető.

Az érintett hat Hajdú-Bihar megyei település - Fülöp, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyírmártonfalva, Vámospércs és Újléta - háziorvosaival pénteken megismertették az internetalapú betegirányítási rendszert. Az új intézeti szakellátáshoz ugyanis nem kell majd papíralapú beutaló, a háziorvos mindent számítógépen intézhet, s ott követheti nyomon a beteg útját a szakrendelőkben, és saját számítógépén ellenőrizheti a betege laboreredményeit is - sorolta a részleteket Rácz Norbert.

Kapcsolódó elemek