Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Márai összeállítás Gyulán

A pisztoly című, Márai Sándor műveiből készült összeállítás premierjét tartja a Gyulai Várszínház július 15-én, az Árkosi Árpád rendezésében színre kerülő darab szereplői Helyey László, Horgas Eszter és Papp Zoltán - ismertették hétfőn, a Békés megyei városban, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-14 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:55.828108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Márai Sándor szellemisége reneszánszát éli. Egyre többen dolgozzák fel műveit, sőt még a cseh származású amerikai filmrendező, Milos Forman is filmet szeretne készíteni A gyertyák csonkig égnek című alkotásból - mondta a sajtótájékoztatón a Gyulai Várszínház igazgatója.

Mégsem elsősorban ezért adja az idei premier témáját Márai Sándor utolsó, 1983 és 1989 közötti Naplójának feldolgozása - jegyezte meg Gedeon József hozzátéve: az idei bemutató a gyulai költő, Simonyi Imre életét feldolgozó tavalyi, illetve tavaly előtti premierek gondolati vonalát viszi tovább. Simonyi Imre ugyanis szellemi barátja volt az emigráns írónak. A most színpadra vitt alkotás műfajilag nehezen behatárolható, ugyanis az előadás során Helyey László Márai Sándor személyét megelevenítve mond el részleteket a Naplóból, Papp Zoltán pedig az író lírikus verseivel fest átfogó képet Márai egész életéről,

filozófiájáról. Horgas Eszter fuvolaművész a feleséget, Lolát kelti életre.

Az előadás érdekessége, hogy Horgas Eszter nem szólal meg a darabban, "csak" hangszeres játékával vesz részt a műben, így "a fuvolával beszélgetnek majd" - mondta Gedeon József. A zenét a fuvolaművész komponálta, aki a sajtótájékoztatón elmondta: Márai rendkívül közel áll a szívéhez, a Füveskönyvet szinte bibliájának tekinti, így a próbák során hamar átérezte a szerepet, és megszólaltak a "Lola-motívumok", amelyek állandóan visszatérnek a darabban.

Papp Zoltán véleménye szerint attól válik igazán izgalmassá a mű, hogy ebben a Naplóban Márai szokatlanul nyíltan és őszintén beszél a halál gondolatáról. Az előadást, amelyet július 15-én és 16-án láthat a közönség olyan nagy várakozás előzte meg, hogy a jegyek már hetekkel korábban elkeltek, ezért a hétfői főpróbát is nyilvánossá kellett tenni - ismertette Gedeon József. Az igazgató a további programokkal kapcsolatban elmondta, hogy a Gyulai Várszínház idei, 40. évadja tartogat még szenzációkat. Markó Iván Romaniáda című táncrapszódiáját csütörtökön és szombaton láthatja a közönség, a XII. Gyulai Vár Jazz Fesztivál keretében pedig július 29-én a világ egyik legjobb gitárosa, Al Di Meola és zenekara lép fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek