Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalay: Jó irányt vett a magyar sport

Az Országgyűlés módosította a dopping fogyasztására illetve terjesztésére vonatkozó szabályokat a Büntető Törvénykönyvben - tájékoztatott Szalay Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján az Olimpiai parkban. A képviselő elmondta azt is, hogy  a Btk.-ban megjelentek a sporthuliganizmus megállítására szolgáló passzusok, és kitért a mindennapos testnevelésre, valamint a látványsportágak támogatására is.


Dátum: 2012-07-23 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:41.751073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke közölte azt is, hogy 2013. január 1-től a Btk. kiegészül egy új paragrafussal is, mely arról szól, hogy aki doppingszert forgalmaz, vagy ad sportolónak, vagy orvosként felír, az börtönbüntetéssel sújtható. A magyar közvélemény egyetért abban, hogy közpénzből csak olyan sporteredményeket szabad támogatni, amelyek tiszta eszközökkel, tiszta körülmények között születtek meg – tette hozzá.

Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának egy hónapja megválasztott új elnöke, Szalay Ferenc az elmúlt hetekben megbeszéléseket folytatott a magyar sport vezetőivel. Szalay Ferenc örömtelinek nevezte, hogy a vezetők szerint megfelelő mennyiségű forrás állt rendelkezésre, a közelgő olimpiára való felkészülésük jó ütemben haladt. Az olimpiára mindenki a lehetőségekhez képest a legjobban tudott felkészülni – fűzte hozzá. A politikus szerint az a legfontosabb, hogy egy szépszámú csapattal képviselteti magát Magyarország Londonban.

A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy az éves társasági adóból mintegy 40 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására, melyet elsősorban utánpótlás-nevelésre fordítanak. A politikus arra számít, hogy a mindennapos testnevelés bevezetése és a látványsportok támogatása miatt a későbbiekben nagyobb létszámból meríthet az élsport. A képviselő megemlítette azt is, hogy a társasági adóból és különféle állami forrásokból magasabb szintre kell, hogy kerüljön az edzők díjazása, és arról is beszélt, hogy a Testnevelési Egyetemmel való együttműködés elősegíti, hogy magasabb és jobb minőségű edzőképzés működjön az országban.

Szalay Ferenc hangsúlyozta, az intézkedéseknek köszönhetően egy új, jó irányt vett a magyar sport. Lesz utánpótlása a magyar sportnak, lesznek még jó eredményeink – jegyezte meg.

Kapcsolódó elemek