Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak

Bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy negyedévente értékeljék a romáknak szóló programok megvalósulását - közölte Orbán Viktor, miután a múlt héten kezdődött konzultációsorozata folytatásaként hétfő délelőtt Budapesten tárgyalt az ORÖ vezetőivel.


Dátum: 2012-07-23 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:42.875433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Egy ország - különösen egy európai válság idején - nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok" - fejtette ki.

\xa0\xa0\xa0

A kérdés csak az - folytatta -, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetőségeket: "ebben még van adósságunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkaért szocialista típusú társadalompolitikától a mai állapotig". A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglalkoztatási formái között - amelyek már nem egészen közmunkák, de még nem is teljesen piaci állások - szóba kerültek például a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek.', 'Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a romák még mindig úgy érzik - jórészt jogosan -, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is "elég komoly fejfájást" jelent, hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a roma önkormányzat bevonásának a döntésekbe.\t\t\t\n']

['\nEzzel összefüggésben Orbán Viktor bejelentette: létrehoznak egy három-négytagú "kormánybizottság-szerű" testületet, amelynek az ORÖ elnöke és ő maga is tagja lesz, továbbá egy-két miniszter, államtitkár. Ennek az operatív bizottságnak az lesz a feladata, hogy negyedévente értékelje, haladt-e, és ha igen, milyen tempóban a romákkal kapcsolatos vállalások megvalósítása.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Zárásul kiemelte, hogy európai szinten is elismerésre, követésre méltónak tartják a romaintegrációról szóló kormányzati politikát.', 'A sajtótájékoztatón Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben többet értek el a romaintegráció területén, mint az előző kormányzatok nyolc éve alatt. Példaként említette a megalkotott európai romastratégiát, a segélyből élés világának felszámolását, továbbá azt, hogy tízezreket vontak be a munka világába a közmunkaprogramok keretében, és több mint száz tehetséges roma fiatal került be a roma szakkollégiumokba. Emellett ezer roma asszonyt képeznek ki szociális munkásnak, és elindították az országos közfoglalkoztatási programjukat is - sorolta, reménykeltőnek nevezve az elmúlt egy évet. \n']

['\n\t\t\n\t\tOrbán Viktor és kormánya "számíthatott ránk 2010-ben is, számíthat most is, és számíthat 2014-ben is" - zárta szavait Farkas Flórián.

\xa0\xa0\xa0

A hétfői megbeszélésen részt vett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Varga József fideszes országgyűlési képviselő is.', '"A büntetések súlyának és gyorsaságának igenis van visszatartó ereje"', 'Egész Magyarország a Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata szüleinek oldalán áll - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.', '\xa0A kormányfő együttérzését fejezte ki a szülőknek a tragédia miatt, amelyről - mint mondta - megrendülve értesült. "Általában minden bűncselekmény mellbe vágja az embert. Ha nők rovására követik el, akkor kétszeresen, és ha fiatal nők rovására, aljas indokból, akkor pedig letaglózva érzi magát az ember" - fogalmazott.\t\t\t\n']

Elmondta továbbá, hogy ez az eset is megerősítette a kormányt a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításában. Hangsúlyozta, szerinte a büntetések súlyának és gyorsaságának igenis van visszatartó ereje.

Orbán Viktor - az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőivel folytatott egyeztetése utáni tájékoztatón, amelyen a pécsi gyilkosság után a romákkal szemben felerősödött indulatokról is faggatták őt az újságírók - közölte: azt szeretné, hogy a bűncselekmény miatt természetes módon felerősödött indulatok minél hamarabb csendesedjenek el, és vissza lehessen térni a dolgok mélyén meghúzódó problémák higgadt megtárgyalásához.

Kapcsolódó elemek