Alapkőletétel a Millenniumi Városközpontban
Három új kulturális intézmény alapkövét rakják le pénteken a budapesti Millenniumi Városközpontban a napokban átadott Nemzeti Színház mellett. A Nemzeti Hangversenyterem, a Hagyományok Háza és a Modern Magyar Művészeti Múzeum a tervek szerint legkésőbb 2004-ben nyitja meg kapuit.
Dátum: 2002-03-19 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:04.862371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kulturális tárca sajtóirodájának előzetes tájékoztatása szerint az alapköveket az ünnepség díszvendége, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere és Peter Munk, a TriGránit Fejlesztési Rt. társtulajdonosa helyezi el.
A közlemény utal arra, hogy az állam - parlamenti jóváhagyással - 52 milliárd forintos készfizetői kezességet vállalt a kulturális tömb megépüléséhez.
Az új Nemzeti Hangversenyterem a koncertre járó közönség kiszolgálása mellett a Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatárnak is otthont ad. Az épület akusztikai tervezésére az építő már most nemzetközi tendert írt ki.
A Hagyományok Házát a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2001. január elsejével alapította meg. Az új nemzeti intézménnyel a tárca a folklórhagyományoknak kíván otthont nyújtani.
Az épületben olyan írott, audiovizuális és videóbázist terveznek kialakítani, amely napjainkig tartalmazza a népművészeti gyűjtéseket, s amelyet bárki kutathat, aki a Kárpát-medencei népzenével, néptánccal és népművészettel szeretne megismerkedni. Az intézmény a kihunyóban lévő népi mesterségek és táncházak műhelyéül is szolgál majd.
A közgyűjteményi adatbázist ötszáz személyes színházterem egészíti ki, amely alapvetően a Magyar Állami Népi Együttes otthona és fellépőhelye lesz, de más előadásokat is befogadhat.
A tervek szerint emlékszoba ad majd helyet Lajtha László zeneszerző hagyatékának, Martin György és más folkloristák gyűjteményeinek.
A Modern Magyar Művészeti Múzeum a XX. századi magyar képzőművészetet összefüggéseiben, reprezentatív módon mutatja majd be. Gyűjteményi koncepcióját a szaktárca a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve alakítja ki.
A közlemény szerint a magánbefektető 30 százalékban saját tőkéjéből, 70 százalékban pedig banki hitelekből kezdi meg az építkezést. Az állam később megvásárolja az elkészült kulturális tömböt. A költségek az építkezés megkezdésekor egyáltalán nem, de a későbbiekben is csak 10 évre lebontott részletekben terhelik az államkasszát.