Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida szóvivője egy dubai rádióban szerepelt

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szóvivőjének tulajdonított hang fenyegette meg az Egyesült Államokat és szövetségeseit hétfő este egy dubai rádióban.


Dátum: 2003-07-15 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:57.010454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szulejman Abu Gait - akinek állítólag a beszédét rögzítették a felvételen - a Panorama-FM adó hullámhosszán kilátásba helyezte, hogy Afganisztánban és szerte a világon folytatódik az iszlám szent háború az amerikai érdekek és mindazok ellen, akik támogatják Washingtont. Azt javasolta az amerikai vezetésnek, hogy vonja ki csapatait az arab és a muzulmán vallású országokból, mert "különben készek vagyunk a szünet nélküli csapásmérésekre". Az al-Kaida mozgalom nem halott, mint azt egyesek vélik - szögezte le Gait.

Az al-Kaida szóvivője kuvaiti származású. Állampolgárságától 2001 októberében fosztották meg, mert az olajsejkség hatóságai feltételezték róla, hogy köze volt az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrortámadásokhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek