Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Román belpolitika: az Európai Bizottság ismét hangot adott aggodalmainak

Az európai uniós tagországok uniós ügyekért felelős minisztereinek keddi brüsszeli találkozóján kitértek a romániai belpolitikai fejleményekre - jelentette be az ülés utáni sajtótájékoztatóján Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára.


Dátum: 2012-07-24 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:55.547785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, az Európai Bizottság alelnöke Spanyolország kezdeményezésére adott tájékoztatást a romániai helyzetről. Beszámolója szerint a végrehajtó testületet képviselő Maros Sefcovic úgy fogalmazott, hogy "a romániai fejlemények nagy aggodalomra adnak okot az Európai Uniónak". A szlovák biztos hozzátette, hogy pozitív jelek is mutatkoznak a helyzet alakulásában. Így beszámolt azokról a vállalásokról, amelyeket Victor Ponta román miniszterelnök közelmúltbeli brüsszeli látogatása alatt tett José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek, és amelyeket írásban is megerősített.

Sefcovic emlékeztetett arra, hogy elsősorban az igazságügyi reformokat és a korrupció elleni fellépést felügyelő uniós ellenőrzési mechanizmus révén a bizottság folyamatosan figyeli a romániai helyzetet, és az elmúlt hónapok fejleményeinek követését beiktatta ebbe a mechanizmusba. A végrehajtó testület az év végén újabb jelentést készít minderről - emlékeztetett Sefcovic, jelezve azt is, hogy most még távol vannak attól, hogy végleges értékelést lehessen adni. A témáról a miniszteri találkozón nem tartottak vitát, csupán a román delegáció kért szót - mondta még el Győri Enikő.

Kapcsolódó elemek