Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barokk kastélynapok Gödöllőn

gödöllői kastély történetének egyik legjelentősebb és leglátványosabb eseménye volt Mária Terézia 1751-ben tett látogatása. A kastélyt építő Grassalkovich I. Antal rendkívüli ünnepséggel fogadta a Magyarországon először vendégeskedő királynőt. A hagyományos Barokk kastélynapok című rendezvénysorozat e látogatás tiszteletére kerül évente megrendezésre. Az augusztus 9-10.között sorra kerülő idei rendezvény kiemelkedő eseménye az ismét megnyíló Barokk Színház, mely 200 év után újra látogatható.


Dátum: 2003-07-15 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:58.517232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barokk freskókkal díszített belső tere külön belépőjegy ellenében megtekinthető.

Programajánlat

augusztus 9. (szombat)

9.30 Huszárok felvonulása, sorfal

9.40 Fanfárok az erkélyről

9.45 Bevonulás: Maskarás együttes: gólyalábas, maszkos, mutatványos vásári komédia

10.30 Huszár Karusszel

11.00 Maszk bábszínpad előadása

14.00 Varázsfuvola együttes

14.30 Bartha Antal vásári bábjátéka

15.30 Sisi Dáma Karusszel lovasbemutató

16.00 Garabonciás gyermek együttes

17.00 Íjászat, solymász bemutató

18.00 Ella Péter csembaló hangversenye

19.30 Company Canario: "Reverence" ("Bók") táncjáték - a Barokk színházban

20.30 Barokk lakoma kort idéző menükkel, kosztümös zenészek közreműködésével (előzetes bejelentkezés szükséges: (28-420-588)

augusztus 10. (vasárnap)

9.30 Huszárok felvonulása, sorfal

9.40 Fanfárok az erkélyről

9.45 Bevonulás: Fresco-Ballo együttes zászlójáték programja

10.30 Huszár Karusszel

11.00 Utcaszínház: Ludas Matyi

14.00 Varázsfuvola együttes

14.30 Garabonciás gyermek együttes

15.30 Sisi Dáma Karusszel lovasbemutató

16.00 Utcaszínház: Mandragóra

17.00 Íjászat, solymász bemutató

19.30 Company Canario: "Reverence" ("Bók") táncjáték - a Barokk színházban

20.30 Barokk lakoma kort idéző menükkel, kosztümös zenészek közreműködésével (előzetes bejelentkezés szükséges: (28-420-588)

Szombaton és vasárnap 9.30-tól 18 óráig, folyamatosan zajló programok:

Kézművesek, iparművészek barokk vására

Kézműves foglalkozások: A Herendi porcelánmanufaktúra korongozó, porcelánfestő bemutatója; papírmerítő, játékkészítő...

Korabeli finomságok: lacikonyha, kürtőskalács...

Hintózási lehetőség a Kastélyparkban, póni lovaglás, íjászat, solymászat

A napközbeni programok ingyenesen látogathatók. A Kastélymúzeum, a Barokk színház megtekintése és az esti előadásokon való részvétel belépőjegy köteles.

Barokk színház látogatása: 25 fős csoportokban

Belépőjegy:

Magyar nyelvű tárlatvezetéssel: Felnőtt: 560,-Ft/fő; Nyugdíjas, diák: 280,-Ft/fő;

Információ, jegyértékesítés az esti koncertekre:

Gödöllői Királyi Kastély, Tel: (28) 410-124, (28) 420-588, Fax: (28) 422-077

Vigadó Jegyiroda, Bp. Vörösmarty tér 1., Tel: (1)-327-43-22

Budapesti Turisztikai Hivatal Tourinform irodája: Bp. Liszt Ferenc tér 11., Tel: (1) 322-4098

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek