Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az el nem csattant pofon nem sajog


Dátum: 2012-07-27 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:21.518710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiszelly Zoltán: A polgári magyar kormány intézkedéseivel megvédte az országot és annak sérülékeny részét a görög úttól.

(...)

Az eddigi eredményeket az IMF-megállapodás által biztosított védőháló csak felerősíti és biztosítja. Amíg az eurózóna országaiban aránytalanul nőnek a terhek és romlanak a kilátások, addig nálunk működik egy, a terheket széles körben terítő megosztás, és van oka reményre. A teherviselés ugyanis elviselhetőbb, ha azt igazságosnak tartják. Az erősebb vállak viseljenek nagyobb terhet, a helyben megtermelt pénz (vásárlóerő) nagyobb része pedig maradjon helyben. Egyszerű szabályok, amelyek nálunk már kezdenek beépülni a közgondolkodásba. Ha két évvel a kormányváltás után még nem is élünk úgy, mint az osztrákok, ám 22 évvel a rendszerváltás után végre elkezdjük azokat a rendszereket építeni, amelyek az általunk csodált országokat gazdaggá és sikeressé tették.

Kapcsolódó elemek