Munkára ösztönöz a szociális földprogram
A kormány döntött arról, hogy a szociális földprogram megvalósítása érdekében az önkormányzatok állami földeket kapnak vagyonkezelésbe, ennek célja, hogy a vidéken élő, hátrányos helyzetű lakosok munkalehetőséghez jussanak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormányzati hírportálon.
Dátum: 2012-07-27 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:25.406194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormany.hu szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a szociális földprogram megvalósítása érdekében első alkalommal hirdetett meg ingyenes termőföldeket az önkormányzatok számára. Az NFA az önkormányzatok által benyújtott kérelmeket elbírálva javaslatot készített a kormánynak több mint 132 hektár termőföld ingyenes vagyonkezelésbe adására.
A szociális földprogram a háztáji jellegű mezőgazdasági kistermelésre, illetve állattartásra irányul, és a hátrányos helyzetű, gyakran munkanélküli családok munkára ösztönzésével, a helyi erőforrások kihasználásával valósul meg. Ezért elsősorban a kézimunka-igényes növénytermesztés és a jelentős időráfordítást igénylő kisállattartás támogatása a cél. A szociális földprogram lehetőséget teremt a munkaközpontú gazdaság erősítéséhez, a szegénység terjedésének megállításához, a vidéken élők szociális helyzetének stabilizálásához, a települések népességmegtartó erejének növeléséhez - olvasható a VM tájékoztatójában.