Varga: Tartani fogjuk a három százalékos hiányt
Az IMF- és az EU-tárgyalásokat vezető miniszter a Hír TV Kontraszt című műsorában megismételte, amennyiben az Európai Központi Bank után az Európai Bizottság vezetői is úgy látják, hogy a tranzakciós illeték sérti a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, a kormány megfontolja a változtatást. A kormány százmilliárdos bevételt tervezett az illetékből.
Dátum: 2012-07-29 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:31.071684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánynak ezt a kérdést alaposan meg kell vizsgálnia. Nem látok veszélyt, mert szokatlanul magas tartalékot terveztünk be 2013-ra, egyrészt tartani fogjuk a három százalékos hiányt, másrészt idén volt már arra vonatkozó döntés, hogy év közben zároltunk kormányzati, intézményi kifizetéseket, ebben az évben is sort lehet erre keríteni – jelentette ki a Hír TV-ben a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős miniszter.
A Varga Mihállyal készült beszélgetést a vasárnap esti Kontrasztban láthatják este nyolc órától.