Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NFM: lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezése; a tárca erről azt követően adott ki közleményt, hogy Németh Lászlóné miniszter vasárnap a nagydíj helyszínén megbeszélést folytatott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal.


Dátum: 2012-07-29 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:32.930536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKözölték, a találkozó során a felek megerősítették együttműködési szándékukat.

\xa0\xa0\xa0

A minisztérium szerint nemzetközi elismerést, egyben gazdasági fejlődést jelent Magyarországnak a Forma-1. Jelezték, a futamnak köszönhetően jelentős mértékben emelkedik a GDP, nő a hazai foglalkoztatás, valamint az adó-és járulékbevétel.

\xa0\xa0\xa0

Arra is rámutattak, hogy a magyarországi futam megrendezésének makrogazdasági hatása egyértelműen kedvező, a turisztikai kis- és középvállalkozások is további bevételekhez juthatnak. A foglalkoztatás közvetlen módon és közvetetten éves szinten is új munkahelyeket teremthet, hiszen a Forma-1 teszi lehetővé a Hungaroring, vagyis a pálya fenntartását - írták.

\xa0\xa0\xa0

Megjegyezték, hogy a magyarországi foglalkoztatási mutatók javulása mellett a külföldi vendégek betekintést nyerhetnek a magyar sportéletbe, ízelítőt kaphatnak a magyar kultúrából, gasztronómiából, és mindazon nevezetességgel megismerkedhetnek, amelyekre Magyarország méltán büszke lehet.

\xa0\xa0\xa0

A Forma-1 idején rendre megtelnek a budapesti szállodák és a vendéglátó vállalkozások forgalma jelentősen növekszik. A tárca tájékoztatása szerint az évről évre meghatározó hányadban, kifejezetten a Forma-1 miatt visszatérő külföldi vendégek több mint 80 százaléka fizet szállásért, legtöbbjük fővárosi szállodában. Mindössze két nappal számolva ez több mint 9 ezer vendégéjszakát jelent.

\xa0\xa0\xa0

Az akkreditált külföldi résztvevők számát figyelembe véve mintegy 150 ezer vendégéjszakát töltenek el szálláshelyeinken.

\xa0\xa0\xa0

Kitértek arra is, hogy Magyarország turisztikai vonzerejét és jó hírnevét tovább növeli az a tény, hogy a médián keresztül idén is több millió ember értesült a nagydíjról.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A világ legnézettebb sporteseményei között számon tartott Forma-1-es Magyar Nagydíj költségvetési kiadásait a rendezvénynek köszönhető adó-és járulékbevételek lényegesen meghaladják, és az esemény "óriási marketing-és országimázs-javító értéket" hoz létre Magyarország számára - áll a minisztérium közleményében.']

Kapcsolódó elemek