Termelői piac nyílik Erzsébetvárosban
A szervezők célja, hogy kiváló minőségű, kizárólag magyar termelők által előállított egészséges és friss termékek kerüljenek a kerületi polgárok asztalára.
Dátum: 2012-07-30 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:40.798471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Augusztus 4.-én indul Budapest VII. kerületében ( Erzsébetvárosban) a heti rendszerességgel jelentkező termelői piac. Ripka András, a kerület Fideszes önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére a Magyar Piac Szövetkezet szakmai támogatásával jön létre ez a kezdeményezés. A szervezők célja, hogy kiváló minőségű, kizárólag magyar termelők által előállított egészséges és friss termékek kerüljenek a kerületi polgárok asztalára. Nem titkolt cél az sem, hogy a főváros és a vidék találkozzon hetente.
A tervek szerint friss zöldségek, gyümölcsök, kézműves sajtok, kistermelők által készített húskészítmények, mézeskalács, fröccsölde és magyar sörök várják majd a piac látogatóit.
A piac minden héten szombaton 8 és 15 óra között várja az érdeklődőket a Rózsák terén.