Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nemzeti Autópálya Rt. pénzét forgatta Kulcsár

Nem az Állami Autópálya Kezelőé, hanem a Nemzeti Autópálya Rt.-é volt az a 13 milliárd forint, amely a K&H brókercégénél forgott - értesült a Népszabadság.


Dátum: 2003-07-15 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:00.402493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-től indult el az a 13 milliárd forint, amelyet az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) a K&H Equities brókercégnél vezetett számláján forgattak meg szabálytalanul. Ezek az állami milliárdok segítették többek között a Britton-cégek tulajdonszerzését a Pannonplast Rt.-ben.

A Népszabadság úgy tudja, az autópálya-építésekért felelős NA Rt. két jogcímen utalta át a 13 milliárd forintot az autópálya-kezelőnek: 3 milliárdot az M7-es informatikai fejlesztéseire, 10 milliárdot pedig a sztrádaépítések előkészítéseként zajló földvásárlásokra, mindkét esetben előlegként.

A tranzakció érdekessége, hogy a pénzt a megnevezett jogcímekre máig nem kellett felhasználni. Igaz, a 3 milliárdos informatikai fejlesztés megindításáról, a pályázat kiírásáról a múlt héten már döntés született.

A lapot úgy tájékoztatták, hogy az előlegfizetések magyarázata az államháztartási törvényben keresendő: az NA Rt. az idén e jogszabály szerint nem költhet többet 79,4 milliárd forintnál - ennyi a számára előírt keret. Az átutalással viszont ez a megkötés kijátszható volt, az autópálya-kezelő pénzköltését ugyanis az államháztartási törvény nem korlátozza - mondja a Népszabadság informátora.

A lap úgy tudja, az NA Rt. a pénz átutalásakor kikötötte: az ÁAK a rendelkezésére bocsátott 13 milliárd forintot más célra nem használhatja fel, csak arra, amire kapta. A pénzt pedig kizárólag bankszámlán kamatoztathatja. Vagyis a milliárdokat ezen írásos utasítások ellenére, szabálytalanul helyezték a brókercégnél vezetett számlára.

Információk szerint ez volt a fő indoka annak, hogy Bitvai Miklóst, az ÁAK volt vezérét rendkívüli felmondással menesztette a gazdasági tárca vezetője.

Azt pontosan máig nem tudni, milyen célokra használták fel az állami milliárdokat a Britton-cégek "támogatása" mellett. Meglepő ugyanakkor, hogy az autópálya-kezelő és az ország ma legnagyobb autópálya-építő kapacitásával rendelkező Betonút Rt. között milliárdos tranzakciók zajlottak, még a K&H körüli botrány kirobbanása előtt. A Betonút egyébként a legnagyobb vesztese a K&H Equitiesnél történt visszaéléseknek. Értékpapírszámlájáról az utolsó hírek szerint több mint tízmilliárd forintnak veszhetett nyoma.

Római Róbert - Népszabadság

Kapcsolódó elemek