Századvég: jelentős a Fidesz szavazóbázisa
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében - derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Dátum: 2012-07-31 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:10:53.134929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent.
\xa0\xa0
A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.', 'Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos.
\xa0\xa0\xa0
A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.']