Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Valóban szükség van a köznevelés megreformálására"

Bár eddig is tudtuk, az MSZP egy csütörtöki közleménye azonban csak tovább erősítette, hogy valóban szükség van a köznevelés gyökeres megreformálására, hiszen az a matematikai ismeretek elmélyítését is megcélozta. Nagy szüksége van erre a jövő szocialistáinak is, hogy ne hordjanak össze annyi sületlenséget, mint amennyit csütörtöki, a Miniszterelnökségről jegyzett közleményükben megtettek - olvasható a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.


Dátum: 2012-08-03 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:09.124529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek