Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltévedt a kormány a gyógyszerpiacon

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy a gyógyszerpiac szétzilálása helyett üljön le tárgyalni a gyártókkal a hosszú távú finanszírozási megállapodás érdekében - jelentette ki keddi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Frajna Imre.


Dátum: 2003-07-15 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:02.206033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szakpolitikusa emlékeztetett rá: a kormány a múlt héten jelentette be a gyógyszer-támogatási rendszer megváltoztatására irányuló törekvéseit. Ennek előzménye, hogy a Medgyessy-kormány még a választási kampány idején ígéretek tömegét hangoztatta, majd hatalomra jutva, felrúgta a gyógyszerpiacon kiszámítható viszonyokat szavatoló, a gyártókkal kötött hároméves megállapodást.

Ennek a lépésnek a következményeit a betegek hamar megtapasztalhatták, amikor a nem támogatott gyógyszerek ára az infláció többszörösével emelkedett, illetve amikor a múlt év végén és ez év elején eddig csak a szocializmusban látott mértékű gyógyszerhiány alakult ki.

- A helyzet semmit sem javult a gyógyszerpiacon - hangsúlyozta Frajna Imre.

Hozzátette: aki az év elején figyelemmel kísérte a gyógyszerkassza alakulását, az láthatta, hogy a kassza alultervezett volta ellenére a növekedés üteme messze meghaladja a még finanszírozható mértéket.

- Ennek ellenére egészen a miniszterelnök nyári szabadságáig semmi sem történt azon kívül, hogy Medgyessy Péter az ingyenes szívgyógyszerre vonatkozó ígéretét - amelyre személyes garanciát vállalt - néhány koleszterincsökkentő szer 90 százalékos támogatására változtatta.

Így most, a nyár közepén szembesült azzal a kormány, hogy a gyógyszerkassza finanszírozhatatlanná vált. Ezért a hajánál fogva rángatta elő a tervezetet, amelynek sokkal több hátránya lesz, mint amennyi előnyt tőle remélni lehet - fogalmazott a politikus.

- Politikai érdekesség, hogy az Orbán-kormány által végrehajtott gyógyszerár-befagyasztást - amely egyébként ennek a csomagnak is a része - Kökény Mihály államszocialista intézkedésnek titulálta.

A kormány által kidolgozott tervezetet Frajna Imre jogilag aggályosnak nevezte. A csomag fő veszélyének tartja, hogy szétzilálja a kis- és nagykereskedők közötti elszámolási rendszert. Szintén gond, hogy négyszáz olyan gyógyszer van ma Magyarországon, amelynek nincs hazai importőre, így a nagykereskedők maguk kénytelenek azokat beszerezni. Ez viszont veszteséget jelent, amelyet vagy a betegekre hárítanak át, vagy maguk vállalják azt.

- A legnagyobb probléma azonban az, hogy - mivel a gyártók nem fognak veszteségre termelni - az árak befagyasztásával ismét hiány alakul ki a gyógyszerpiacon - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz ezért úgy gondolja, hogy a kormány tévútra lépett, amikor megalkotta ezt az intézkedéscsomagot, s felszólítja a kabinetet: a gyógyszerpiac szétzilálása helyett üljön le tárgyalni a gyártókkal a hosszú távú finanszírozási megállapodás érdekében - mondta Frajna Imre.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek