Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zala: ötezer munkavállalón segít a bérkompenzációs támogatás

Csaknem száz zalai foglalkoztatónál mintegy ötezer munkahely megtartását segíti a bérkompenzációs támogatás - számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának megyei eredményeiről pénteken a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője.


Dátum: 2012-08-03 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:11.400577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borsos József elmondta: Zalában 95 szervezet nyújtott be pályázatot az áprilisban megjelent kiírásnak megfelelően, s mindegyik sikeres volt. A foglalkoztatók 187,7 millió forintos támogatást igényeltek csaknem 4.700 ember elvárt béremelésének támogatására, s ezzel egyben vállalták a náluk foglalkoztatott több mint 5.200 dolgozó megtartását.

A június 21-én a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott pályázatok alapján a megyében 76 foglalkoztatóval már megkötötték a szerződést, ki is utalták számukra a támogatás első, 70 százalékos részletét. Napokon belül újabb 12 szerződést írhatnak alá, két szerződő lemondott a támogatásról, mert számára kedvezőbb más konstrukciót választott, öten pedig a dokumentumok beszerzéséhez szükséges határidő meghosszabbítást kértek. Borsos József azt mondta: több jelentkezőre számítottak Zalában, de a beérkezett pályázatok alapján így is az országos átlaghoz hasonlóan alakult az érdeklődés.

A zalai nyertesek között 64 százalékot képviselnek a kft-k, 13 százalékuk részvénytársaság, 11 százalékuk betéti társaság. A foglalkoztatási terület és a cégek létszáma alapján leginkább a feldolgozóipari, a kereskedelmi, valamint a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző vállalkozások éltek a pályázati lehetőséggel.

Kapcsolódó elemek