Ellenőrzések a magyar termelők és fogyasztók érdekében+videó
A nagybani piacon történt ellenőrzésről és következményeiről beszélt a HírTV Rájátszás című műsorában Pócs János, a mezőgazdasági bizottság fideszes tagja.
Dátum: 2012-08-03 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:12.448051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő szerint súlyos ügyekről van szó, és reményei szerint az érintett cégek egyrészét be is zárják. A vásárlónak és a kereskedőnek is joga van tudni, hogy a termék magyar-e, rendelkezik-e a megfelelő bizonylatokkal, és egészséges, vagy bizonytalan eredetű élelmiszert fogyaszt-e.
Pócs János felhívta a figyelmet arra, hogy a nepperek beülnek az őstermelők közé, és magyarként árusítanak szezonvégi, olcsó, bizonytalan eredetű, és ezért olcsó árut. Mivel ezt magyarként értékesítik, ártanak a hazai agráriumnak. A fideszes politikus emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt 14 ezer hektáron termesztettek dinnyét, most csak 4 ezer hektáron. A maffiamódszerek versenyképtelenné tették a termelőket, ezért csökken fokozatosan a létszámuk. Leszögezte: a vizsgálat pontosan ezért nem a magyar termelők ellen, hanem éppen az ő és a hazai fogyasztók érdekékben történik.