VM: Egyértelműbbek lettek a szolgáltatások teljesítéséhez kapcsolódó feltételek
Iklódbördőce új közösségi terére gondolva azt mondhatjuk: a szántáson, a vetésen már túl vagyunk, de az aratás munkálatai még előttünk állnak. A helyiek hitét és szorgalmát látva bő termésre számítok, folyamatosan learatható sikerekre, értékes élményekre – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az iklódbördőcei Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán.
Dátum: 2012-08-03 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:12.822318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Iklódbördőce Község Önkormányzata 46 millió forintból alakította ki az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret. A szükséges forrást a Darányi Ignác Terv uniós társfinanszírozású pályázatán nyerte a település. Az összegből elvégezték az építési és gépészeti munkálatokat, beszerezték a berendezéseket, illetve három évig a működtetést is finanszírozni tudja az önkormányzat. Az IKSZT épületében a kulturális programok mellett elérhető a teleház, a könyvtár, egy játszósarok és egy folyóirat-olvasó pont is. Ma jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendeletmódosítás, mely az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek hosszú távú működtetését segíti.
A jogszabályváltozás lehetővé teszi az üzemeltetőknek, hogy a kötelező és az önként vállalt, ingyenes programokon felül térítés ellenében nyújtsanak szolgáltatásokat, vagy bérbe adják az épület helyiségeit. A bevételt az IKSZT működtetésére kell felhasználni. A Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelet szövegét, fogalmait is pontosította a hatékony végrehajtás érdekében. Egyértelműbbek lettek a szolgáltatások teljesítéséhez kapcsolódó feltételek, de semmilyen szigorító rendelkezést nem vezetett be a VM, hiszen a rendeletmódosítást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Az IKSZT-k korszerű, a XXI. század igényeinek megfelelő művelődési házak, melyek sajátos feladatokat látnak el: egyszerre működnek kulturális, közigazgatási, közösségi és vállalkozásfejlesztési központként. Magyarországon 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílik modern közösségi és szolgáltató tér, több intézmény már meg is nyitotta kapuit a helyi lakosoknak.