Kövér László biztos a választási győzelemben
A Fidesz - Magyar Polgári Párt nem készített forgatókönyvet arra az esetre, ha esetleg elveszítené az országgyűlési választásokat, mert biztos abban, hogy a következő ciklusban is kormányt alakíthat - jelentette ki Kövér László, a párt alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján, kedden.
Dátum: 2002-03-19 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:05.481916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta: "barátaink segítsége is hovatovább feleslegessé válik, hiszen a Fidesz önmagában is biztosan megnyeri a következő választásokat".
Egy kérdésre, miszerint pártja felkészült-e egy esetleges választási vereségre, közölte: 1998-ig ellenzékben voltak, ebben a szerepkörben megedződtek, felvérteződtek, és biztosak abban, hogy a következő ciklusban is kormányzati szerepet töltenek be.