Bognár: Támogatni kell a méhészek tevékenységét
Magyarok mellett japán, olasz, szlovén, szlovák és román méhészek, illetve méhészeti termék- és eszközgyártók részvételével tartottak nemzetközi mézvásárt és találkozót szombaton Jászberényben. A szakma egyik legrangosabb honi rendezvényén érdeklődőként, alkalmi vásárlóként több ezren fordultak meg a nap folyamán.
Dátum: 2012-08-04 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:20.362674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára megnyitójában többek között arról beszélt, hogy a tárca az agráriumban betöltött fontos szerepük miatt megkülönböztetett figyelmet fordít a méhészek tevékenységének támogatására. Ennek szellemében működik immár második éve a méhészeti nemzeti program, amely mintegy 15 célprogramot foglal magában, az ismeretterjesztéstől az oktatásig, a védekezéstől az eszközvásárlásig, a szaktanácsadói hálózattól a kutatásig.
Hangsúlyozta: a minisztérium a szakma és az egészséges élelmiszerek védelme érdekében mindent megtesz azért is, hogy a hígított és hamis mézet eladni szándékozókat kiszűrjék, és termékeiktől megvédjék a fogyasztókat.
A rendezvény elméleti részében a hazai méhészet helyzetéről, a legfrissebb mézpiaci információkról kaptak áttekintést az érdeklődők.
Egészség és szépség a kaptárból mottóval a méhek és a méz gyógyító erejéről, az apiterápiáról tartottak ismertetőt, és megszervezték az önállóan is méhészkedő hölgyek találkozóját. A jászberényi méhészeti seregszemle 25. évfordulója alkalmából fotó- és cikkgyűjtemény-kiállítás nyílt. Látható volt többek között egy élő méhcsalád kezelésének technikája, valamint a méhészek füstölgőgyújtó és keretszegező versenye.
Idén is megválasztották - ezúttal hat jelölt közül - a mézkirálynőt, a címre pályázó hölgyeknek a méhészkedés abc-jéről is számot kellett adniuk. A győztes egy éven keresztül képviselheti a magyar méhésztársadalmat a különböző gazdasági és kulturális rendezvényeken.