Emmi: 31 millió forint a "Pihenjünk közösen!" programra
"Pihenjünk közösen!" címmel pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a gyermekeket nevelő családok közösségeinek - Magyarország területén megvalósuló - együttes pihenését és egyúttal a pályázó szervezetek közösségépítő, a családi értékeket, a nemzedékek közötti szolidaritást pozitívan megjelenítő és népszerűsítő programjainak támogatására. A rendelkezésre álló keretösszeg 31 millió forint. A pályázaton legfeljebb 500 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető - olvasható az Emmi közleményében.
Dátum: 2012-08-05 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:21.442737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázatok benyújtásának határideje 2012. augusztus 13.
A pályázati kiírás és útmutató a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján olvasható: http://ncsszi.hu/download.php?file_id=1383