Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szekeres Pál: Önmagatokban és Istenben higgyetek

Megkezdődött Balatonföldváron a 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor egyhetes rendezvénysorozata vasárnap, amelynek fő célja a mozgássérültek és épek közötti láthatatlan falak lebontása. A megnyitón részt vevő Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, egyben háromszoros paralimpiai bajnok vívó, arra biztatta a táborlakókat, hogy felejtsék el a fogyatékosságukat, higgyenek önmagukban és Istenben.


Dátum: 2012-08-05 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:22.548936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozóra 22 országból 170 fogyatékkal élő, köztük 110 kerekes székes fiatal érkezett kísérőivel együtt.

Szekeres Pál, aki a paralimpiára való felkészülését megszakítva látogatott el a táborba, az eseményt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ilyen rendezvények újabb lépést jelentenek a fogyatékkal élő fiatalok számára az integráció-, és az önálló, önrendelkező élet felé.

Emlékeztetett arra, hogy megváltozott a régi szemlélet, amely a társadalomban elkülönítetten kezelte a mozgássérülteket, illetve fogyatékkal élőket. Hozzátette, ma már az integráció a cél, de sok helyen még hátráltatja ennek megvalósulását a hiányzó akadálymentesítés.

A szervező Szuverén Máltai Lovagrend magyar szervezetének elnöke Kállai Ubul Tamás arról beszélt, hogy a táboroztatással a fogyatékkal élő fiatalokat kiragadják a mindennapjaikból, életre szóló élményekhez juttatva, és lehetőséget teremtve számukra barátkozásra, sőt szerelemre. Megemlítette, hogy a táborlakók között két-három olyan házaspár is akad, akik az előző táborokban ismerték meg egymást.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, mint házgazda arról számolt be, hogy a balatonföldvári tábort egy éve szervezik, és 60 önkéntesük vesz benne részt. A személyzettel együtt közel ötszáz fős tábor egyik legfontosabb célja a sérült és ép fiatalok közötti falak tovább bontása a közös nyaralással, ami a tapasztalatok szerint komoly szemléletváltást jelent a résztvevőknek.

A korábbi ifjúsági találkozókon eddig összesen 13 ezer fiatal vett részt. A nemzetközi táborokat mindig új helyszínen rendezik meg, Magyarország már háromszor volt házigazdája a rendezvénynek.

A táborlakók az egy hét alatt kirándulásokon, vitorlázáson, íjászaton, lovagláson, tereprali bemutatón, kézműves foglalkozáson vehetnek részt, amely programokat szentmisék, lelki gyakorlatok, nemzetközi estek és koncertek egészítik ki. A tábor megrendezését a magyar kormány 10 millió forinttal támogatta, amiért köszönetet mondtak a szervezők.

Kapcsolódó elemek