Együttműködési megállapodás Budapest és Sanghaj között
Együttműködési megállapodást kötött Budapest és a kelet-kínai Sanghaj, a dokumentumot Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Li Hszi (Li Xi) miniszter-helyettes írta alá pénteken Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.
Dátum: 2012-08-06 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:25.154084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester júniusban látogatott el Pekingbe, ahol testvérvárosi megállapodást kötött a kínai fővárossal Budapest. A főpolgármester akkor Sanghajba is ellátogatott és együttműködés kialakításában állapodott meg a kelet-kínai metropolisz vezetőivel.
A tárgyalások eredményeként érkezett a sanghaji delegáció Budapestre, Li Hszi miniszter-helyettest Szentes Tamás (Fidesz-KDNP) főpolgármester-helyettes fogadta.
Az együttműködési megállapodás mindenekelőtt kulturális és oktatási területre terjed ki, a jövőben szorosabban működnek együtt a két város fesztiváljai, így a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál és a Budapesti Művészeti Fesztivál.
Ezen kívül a megállapodás a kétoldalú turizmus fejlesztését irányozza elő, valamint a felsőoktatás terén erősíti a kapcsolatokat. Ez utóbbi kiemelten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a sanghaji Tungcsi (Tongji) Egyetem közötti szorosabb együttműködést jelenti, elsődleges szerepet szánva a környezetvédelmi kérdésekben való fokozottabb kooperációnak.
A Tungcsi Egyetemen jelenleg is vannak magyar hallgatók és oktatók is, a jövőben lehetővé válik majd ennek kölcsönössé tétele, továbbá a kutatási és tudományos téren való együttműködés erősítése.