Gulyás: 2014-től is csak a nagykorú magyar állampolgárok voksolhatnak
Nem csökkenti a korhatárt a választási eljárásról szóló törvényben a Fidesz, és az is kizártnak tekinthető, hogy az előzetesen feliratkozó, de a választástól távol maradó polgárokat eltiltsák a következő voksolástól - mondta a Magyar Nemzetnek a Fidesz szakpolitikusa.
Dátum: 2012-08-07 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:28.393862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gulyás Gergely a lap megkeresésére közölte: nincs szó arról, hogy fél évvel csökkenteni akarná a választójogi korhatárt a Fidesz, 2014-től továbbra is csak a nagykorú magyar állampolgárok voksolhatnak majd. Ezzel cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint az is előfordulhat, hogy a 18 évesnél fiatalabbak is részt vehetnek majd a választásokon.
A fideszes politikus azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy azok a 18 év alattiak, akik a feliratkozás lezárása után, de még a választások előtt válnak nagykorúvá, részt vegyenek az előzetes regisztrációban.
Azt, hogy a voksolástól távol maradó polgárokat úgy szankcionálják, hogy elveszik tőlük a következő választáson való részvétel lehetőségét, kizártnak nevezte. Mint mondta, nincs végleges döntés azzal kapcsolatban, legyen-e valamilyen következménye - például pénzbüntetés - annak, ha valaki előzetesen feliratkozott a névjegyzékbe, de a választáson nem adja le szavazatát. A lap úgy tudja, hogy ennek, illetve a többi részletszabálynak a véglegesítése is a szeptemberi kihelyezett sárvári Fidesz-KDNP-frakcióülésen történhet meg.