Ferencváros polgármestere is osztozik a Zwack család gyászában
Egy közösség, egy városrész ereje többek közt az ott élő és érte dolgozó családok, kiváló emberek tehetségéből, életpályájából adódik össze – mondta dr. Bácskai János, ferencvárosi polgármester, aki személyesen fejezi ki részvétét a Zwack családnak.
Dátum: 2012-08-07 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:34.337648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA IX. kerület önkormányzata közleményében felidézi: a\xa0Zwack család 142 éve kötődik Ferencvároshoz, ekkor költözött ugyanis a Zwack gyár előbb az Üllői útra, majd 22 évvel később a Soroksári útra, ahol jelenleg is található. A Zwack család tagjai, így a közelmúltban elhunyt Zwack Péter Ferencváros nagyérdemű, kiváló polgárai voltak.', 'Mint írják: Zwack Péter szerette a kerületet, nemcsak a munkája kötötte ide, rendszeresen kilátogatott a Fradi-meccsekre is. Bár a második világháború után távozni kényszerült a hazájából, amint módja nyílt rá, teljes akarással, nagy odaadással szolgálta Magyarországot mind a diplomáciában, mind a legendás családi vállalat újjáélesztésével.', 'A Zwack Unicum méltán híres gyára éppen úgy hozzátartozik Ferencváros nevezetességeihez, mint ahogyan a Zwack család is fémjelzi kerületünket – hangsúlyozta a polgármester. Büszke és sikeres lehet az a szűkebb haza, és kerület, amelynek ilyen kiváló polgárai adatnak. Egy jó polgár nem csak gyarapítja a közösséget, hanem ahol tud és kell segíteni is kész. Zwack Péter méltó emléket állított életművével, szép tradíciót örökített a családjára és követendő példát állított a ferencvárosiaknak.\xa0Emlékét, munkáját, hagyományát megőrizzük - zárul a közlemény.
']