Vidékfejlesztési programok a Sziget Fesztiválon
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is tematikus programokkal készül a Sziget Fesztiválra a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH). Augusztus 8. és 12. között minden nap a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés egy-egy témáját mutatják be a Civil Szigeten - közölte a tárca.
Dátum: 2012-08-08 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:36.496327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdeklődők megtudhatják, mit tesz a VM a Kárpát-medence egyedi állat- és növényvilágának megőrzéséért vagy az élelmiszerbiztonságért, megismerkedhetnek a vidékfejlesztés céljaival, valamint a jelenlegi támogatási lehetőségekkel is. Az MNVH Népi Vidék Olimpiát szervez, a fesztiválozók különböző ügyességi játékokat próbálhatnak ki.
A közlemény szerint a látogatókat fotó- és természetfilm vetítés, mag- és terménybemutató, határőrök által elkobzott tárgyakból rendezett kiállítás, fejtörők és játékos feladatok is várják a VM és az MNVH közös sátrában. A különféle vadon élő állatokról, növényekről fajismereti totóval tesztelhetik tudásukat az érdeklődők.