"A Fidesz a magyar családok oldalán áll"
A Fidesz – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a magyar családok oldalán áll, és kivétel nélkül minden óvodás és bölcsődés gyermeket támogat; intézkedéseivel – köztük az óvodaépítési programmal – pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy az új köznevelési törvénynek megfelelően minden harmadik életévét betöltött gyermek számára biztosított legyen az óvodáztatás lehetősége - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében.
Dátum: 2012-08-08 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:42.959913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alaptalan és érthetetlen a Demokratikus Koalíció újabb vádaskodása. A közszolgálatban 2010 óta nem történt béremelés és a cafeteria-keretek is jelentősen csökkentek, ezért 2010-ben a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program célul tűzte ki, hogy minden olyan állami, illetve munkáltatói támogatást megad a központi közigazgatásban dolgozó közel 70 ezer kormánytisztviselő számára, amely a hatékony és eredményes napi munkavégzést segíteni tudja. Ennek része a gyermekek óvodai és bölcsődei ellátása is - olvasható a közleményben.
Mint írják, a közszolgálatban dolgozók gyermekei számára költségtérítésért biztosított óvodai és bölcsődei elhelyezés azonban nem új kezdeményezés, már a szocialista kormányok idején – így a Demokratikus Koalíció elnökének kormányzása alatt is – rendelkezésre álltak. A DK állítása, mely szerint a lehetőség a Fideszhez lojális felső középosztályt részesíti előnyben, teljesen valótlan: az igazság az, hogy ezt a lehetőséget főként a minisztériumi dolgozók gyermekei veszik igénybe; ezekbe az intézményekbe sem a kormány tagjainak, sem pedig más állami vezetőknek a gyermekei nem járnak. A Fidesz – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a magyar családok oldalán áll, és kivétel nélkül minden óvodás és bölcsődés gyermeket támogat; intézkedéseivel – köztük az óvodaépítési programmal – pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy az új köznevelési törvénynek megfelelően minden harmadik életévét betöltött gyermek számára biztosított legyen az óvodáztatás lehetősége - zárul a közlemény.