"A kocsi megelőzte a lovat"
Tolna megye közgyűlése elállt a szekszárdi műtőblokkra vonatkozó fővállalkozói szerződéstől. A kérdésről nemrég az MSZP tartott sajtótájékoztatót, most Koltai Tamás, a Fidesz frakcióvezetője fejti ki véleményét, mely szerint a megye nem irányítja az eseményeket, és sodródik a jövőkép nélküli távolba.
Dátum: 2003-07-15 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:05.092286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Tavaly decemberben még úgy tűnt, hogy a szocialista többségű megye új vezetése lobbizni készül a hiányzó források megszerzése érdekében. Ám meglepetésünkre néhány hét múlva kiderült, hogy bizonytalanná vált a pénzszerzés ezen módja. Szerintünk jóval erősebb lobbizásra és kitartásra lett volna szükség, miképp teszi azt az ország több ezer önkormányzati vezetője. Nem mellőzhetjük a kritikát azért sem, mert a szerződéses jogviszony felszámolása elhibázottan történt: elsőként azt kellett volna felmérni, hogy a fővállalkozó milyen tevékenységet végzett. Ám a kocsi megelőzte a lovat: előbb történt - a 640 milliós igényt bejelentő fővállalkozói per nyomán - a szerződéstől való elállás, amit most kapkodva követ a felmérés, a felperesen való fogáskeresés szándékával. Úgy véljük, a háttérben vagy olyan titkolt szándékok húzódhatnak meg, amiről nem tudhatnak az adófizetők, de közgyűlési tagjai sem, vagy pedig a teljes tájékozatlanság és káosz uralkodott el. Ez bizonytalan jövőt ígér, s visszavetheti a megye egészségügyét.
-szá- - Tolnai Népújság