Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Túl sok a közös érdek"

Lehet az erdélyi magyarok ellen kormányozni, de nem éri meg – jelentette ki Németh Zsolt a Heti Válasznak adott interjújában. A külügyminisztérium parlamenti államtitkára rámutatott arra is, hogy túl sok a közös érdek ahhoz, hogy Románia és Magyarország megpróbálja kölcsönösen lejáratni egymást Brüsszelben.


Dátum: 2012-08-09 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:11:48.220480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tNémeth Zsolt az interjúban hangsúlyozta: Traian Basescu olyan államfő, amilyen, de nevéhez nemigen köthető magyarellenes intézkedés. Ezzel szemben a Ponta-kormány rövid regnálása alatt számos, a magyarságot megfélemlíteni próbáló lépés történt – tette hozzá. A román államfőről szóló referendum kapcsán kifejtette: az erdélyi magyarok távolmaradása is a balliberális kabinet negatív intézkedéseinek köszönhető.

\xa0

Ennek kapcsán megjegyezte: az új román kabinetnek is el kell döntenie, hogy az EU-ban továbbra is a közép-európai szolidaritás talaján áll-e. Ugyanis, mint mondta, túl sok a közös érdek ahhoz, hogy Románia és Magyarország megpróbálja kölcsönösen lejáratni egymást Brüsszelben. A jobboldali román kormány ehhez partner volt, és szavai szerint hazánk továbbra is kész együttműködni.

\xa0

Brüsszel is bírálta az eljárást', 'A Székely Mikó Kollégium restaurációja miatt – nem jogerősen – letöltendő börtönbüntetésre ítélt magyar jogászok ügyével összefüggésben a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy e témakör a Romániáról szóló uniós országjelentés fontos része volt, és Brüsszel komoly kritikákat fogalmazott meg.

\xa0

A konkrét ügy kapcsán pedig úgy fogalmazott: a börtönbüntetést jogerősen kimondó bírósági döntés rendkívüli mértékben aláásná a román – magyar kapcsolatokat. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a kollégium ügyében teljes egyetértés van a romániai magyar politikai, egyházi, civil szereplők és a magyar kormány között.', 'Megfékezni a félelemspirált', 'Hozzátette: az esetet nem lehet elválasztani a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának megtorpedózásától vagy a magyar prefektusok gyors leváltásától, ezért minden eszközzel próbálják segíteni az erdélyi magyarság körében érzékelhető félelemspirál megfékezését.

\xa0

A közelgő romániai választásokkal összefüggésben elmondta: az erdélyi magyar közösségen belül érzékelhető az egységes képviselet iránti igény. A magyar kormány minden határon túli közösségben az egységtörekvéseket támogatja – emelte ki, hozzáfűzve: „sosem akarunk megosztóak lenni, az erdélyi közösségben sem”.', 'A teljes interjút a Heti Válasz\xa0 2012. augusztus 9-i számában olvashatja.']

Kapcsolódó elemek