Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybírósághoz fordul a PDSZ

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatási törvény módosítása miatt, mert az érdekvédelmi tömörülés szerint az államfő által kedden aláírt jogszabály több pontja alkotmányossági aggályokat vet fel - jelentette be Kerpen Gábor elnök keddi budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-15 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:05.700323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekvédő ezek közé sorolta a jogszabály, általa "cselédpasszusnak" nevezett paragrafusát, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató a jelenlegi 280 óra mellett további 216 óra plusz munkát rendelhessen el. Úgy vélte: ez "indirekt módon negatívan diszkriminálja" a pedagógusokat.

Kerpen Gábor úgy ítélte meg, hogy az évi 496 tanítási órával nem maradhat fenn az oktatás jelenlegi minősége. Véleménye szerint az oktatási tárca "szokásos reakciója", mely szerint a túlóra vállalása a munkavállaló és az intézményvezető közös megállapodásán alapul, nem állja meg a helyét, ugyanis az a módosítás egy másik pontjára vonatkozik.

Hozzátette: csorbulhat az iskolaválasztás szabadsága azáltal, hogy ezentúl a fenntartó eldöntheti, hogy az iskolában hány első osztály indulhat, illetve az óvodában hány kiscsoport lehet. Álláspontja szerint ez a rendelkezés egy finanszírozási problémára adott szakmai válasz, ami a tömörülésnek elfogadhatatlan.

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy az évfolyamismétlésre vonatkozó új szabályozás, amely szerint buktatni az első három évben csak a szülők beleegyezésével lehet, sérti a

diákok túlnyomó többségének érdekét, a gyorsan és a lassan haladókét

egyaránt.

A törvény ezen pontja az érdekvédő szerint alkotmányossági aggályt vet fel a tanulás és a tanítás szabadságát illetően.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek