Újabb standdal bővült a fővárosban a Vidék Mustra
Új standdal bővült a fővárosban a Kossuth téri termelői piac, péntektől ugyanis a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének standját is megtalálhatják az érdeklődők a Vidék Mustrán - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.
Dátum: 2012-08-10 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:11.899753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A standot Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Balogh József, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke, Fülöpháza polgármestere adta át a termelői piacon. Így e hét péntekjétől a tanyasi gazdáktól érkezett paradicsommal, nektarinnal, őszibarackkal, szilvával, burgonyával, sárgarépával, póréhagymával is bővült a Vidék Mustra választéka a Parlamenttel szemben, a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt.
A VM egyik legsikeresebb programja a Tanyafejlesztési Program, melynek finanszírozására a kormány idén 1,5 milliárd forintot fordít a tavalyi 1 milliárddal szemben. Jövőre már mintegy 2 milliárd forintnyi forrás áll majd a pályázók rendelkezésére - áll a közleményben.
Mint írják, a tanyasi termékek piacra jutásának támogatására 2012-ben mintegy 450 millió forint használható fel. A Tanyafejlesztési Program kiemelt célja a jó minőségű, egészséges magyar termékek piacra jutásának támogatása, hogy a termelőktől a legrövidebb úton jussanak el a zöldségek, gyümölcsök, különböző termékek a vásárlókhoz.