VM: a vidéki gazdaságfejlesztést ösztönözzük
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) már megtette a szükséges lépéseket a vidékfejlesztési források jobb felhasználása érdekében. A tárca hangsúlyozza: a támogatásokkal elsősorban a gazdaságfejlesztést kívánja ösztönözni, a pályázatok elbírálási idejét megfelezte, a kifizetések felgyorsultak, a programozási időszak végére nem marad lekötetlen forrás.
Dátum: 2012-08-10 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:13.661025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön jelentette be a vidékfejlesztési program vizsgálatának eredményeit. A VM egyetért az ÁSZ kritikáinak jelentős részével, amelyek a vidékfejlesztési források 2007-2011 közötti felhasználását kifogásolták. A vizsgált időszak túlnyomórészt az előző kormány idejére esik. A Számvevőszék rávilágított: a vidékfejlesztési program 2009-es módosításakor jelentős forrásátcsoportosítást történt: a gazdaságélénkítő programok helyett a vidéki települések megújítására használták fel a támogatásokat. A kormányváltás után a gazdasági válság közepette a VM gátat szabott annak, hogy a gazdaságfejlesztésre elkülönített forrásokból további összegeket vonjanak ki, és ezt "szépészeti beavatkozásokra", a falukép javítására fordítsák. A minisztérium elsősorban a munkahelyteremtést és a vidéki gazdaság fellendítését támogatja.
Az ÁSZ kifogásolta a pályázatok hosszadalmas elbírálását is, hiszen jelentésük szerint átlagosan 394 napig tartott a beadott kérelmek feldolgozása. A tárca ezt az időt a kormányváltás óta a felére, mindössze 5,5-6 hónapra csökkentette. Felgyorsultak a kifizetések is, az elmúlt félév alatt 20-ról 28%-ra nőtt a kifizetett támogatások aránya, míg a lekötött forrásoké 60-ról 70%-ra emelkedett. A LEADER-csoportokkal kapcsolatos kritikákat is kezelte már a minisztérium. Amellett, hogy úgy alakította át az akciócsoportokat, hogy azokhoz bárki csatlakozhasson, a költségtérítések, tiszteletdíjak, irodabérletek csökkentésével a működési költségeiket az indokolt mértékűre szorította vissza. A Számvevőszék bírálta azt is, hogy túl bonyolult a támogatási rendszer, az érintettek nehezen igazodnak el a változó feltételek között.
A VM-ben a kormányzati egyszerűsítési programok keretében (Magyary Program, Egyszerű Állam Program) módszeres munka zajlik az előző kormánytól örökölt, bonyolult eljárásrendek ésszerűsítésére, könnyítésére. A minisztérium előlegfizetési lehetőséget dolgoz ki a kifizetések gyorsítása érdekében. A vidékfejlesztési tárca eddigi és folyamatban lévő intézkedései biztosítják, hogy a programozási időszak végére ne maradjon lekötetlen forrás, a rendelkezésre álló támogatásokat a lehető legteljesebb mértékben felhasználjuk - olvasható a minisztérium közleményében.