Ősszel kampány indul a magyar alma népszerűsítésére
A magyar alma népszerűsítésére kampány indul az ősszel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közreműködésében - mondta Budai Gyula, a minisztérium parlamenti államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon megrendezett gazdanapon szombaton.
Dátum: 2012-08-11 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:18.278481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a promócióra közel 60 millió forint áll rendelkezésre, az összeg az AMC költségvetésében található. Ezzel az akcióval a korábbi, egyébként sikeres dinnyekampányt kívánja folytatni a tárca, és a cél az, hogy a lehető legjobb áron értékesíthessék a magyar almatermést.
Budai Gyula emlékeztetett arra, hogy a tavaszi fagykár után senki sem gondolta volna, hogy idén közepes-jó termés lesz almából, a gyümölcs helyzete pedig biztatóbb az elmúlt évinél. Az alma piaci pozíciójának erősítése, valamint az értékesítés elősegítése érdekében ugyanazt a kampányt folytatja a tárca, mint a dinnye esetében: a nagyobb üzletláncokban kóstoltatások keretében célirányosan ösztönzik majd a fogyasztókat az itthon termelt gyümölcs vásárlására.
Az ország 27 ezer hektár összterületű almáskertjeiben a korai fajtákkal már megkezdődött az almaszüret; az idei közepes-jó mennyiségű termést jelenleg kilogrammonként 80-110 forint között áron veszik át a termelőktől.
A kocsordi gazdanapon részt vett Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Fülöp István, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője is.