Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-magyar tanácskozás az ohiói Reménység tavánál

Horváth János (Fidesz), az Országgyűlés korelnöke nyitotta meg a hét végén az Ohio állambeli Reményég tavánál a Magyar Baráti Közösség által az amerikai magyarság számára megszervezett 41. ITT-OTT Találkozót.


Dátum: 2012-08-13 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:19.840065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lake Hope Állami Parkban immár több mint négy évtizede megrendezett találkozók részvevői egy héten át egy fajta nyári egyetem keretében élik meg közös kultúrájukat. Az értelmiségi programok mellett lehetőséget nyílik a családok közös nyaralására.

A találkozó megnyitóján a New York-i magyar főkonzulátus szervezésben 55 új magyar állampolgár tett esküt. A magyar-magyar párbeszéd keretében zajló tanácskozáson előadóként vesz részt Hatos Pál, a Balassi Intézet igazgatója és Bencsik Zita a New York-i főkonzulátus vezető konzulja.

Kapcsolódó elemek