Bajnokaink üzenete
Dátum: 2012-08-13 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:20.230385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ballai Attila: Csak földrésznyi országok, világ- és kontinentális hatalmak nyertek több aranyérmet Londonban a magyaroknál. Diadalaink számszerűségét azonban azok nagyszerűsége még felül is múlta, bajnokaink nemcsak világverő vívók, úszók, tornászok, atléták, kajakosok, hanem a klasszikus, letűntnek hitt embereszményt megtestesítő személyiségek is. Üzenetük, a hazai visszajelzések alapján, a szakadatlan és elhivatott televíziós és rádiós közvetítésnek is köszönhetően, célba ért.
Ha az olimpián részt vevő kétszáz-egynéhány nemzet sportrajongói az éremtáblára vagy érmeseink szemébe néznek, irigykedve állapíthatják meg, ilyenek a magyarok.
Úgyhogy lassacskán akár mi is elhihetjük: igen, ilyenek vagyunk, leszünk, maradunk.