Orbán Viktor augusztus 18-án áll újra munkába
Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 18-án áll újra munkába - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2012-08-14 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:24.938493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a kormányfő július 30-án vett ki 14 nap szabadságot, de az augusztus 8-i kormányülés miatt egy napra megszakította a pihenését. A miniszterelnököt továbbra is első számú helyettese, Semjén Zsolt helyettesíti - tette hozzá Havasi Bertalan.
Orbán Viktor a tájékoztatás szerint augusztus 20-án vesz részt először hivatalos programon, az állami kitüntetések átadásán, de tervei szerint aznap elmegy a magyar olimpikonok hivatalos állami fogadására is. Jelenleg szervezik az állami ünnepségek összehangolását - mondta a miniszterelnök sajtófőnöke.