Kutatás - fejlesztésre hirdet pályázatot az NGM
Legalább 15-20 milliárd forintnyi pályázat kiírását tartja indokoltnak a Nemzetgazdasági Minisztérium a kutatási infrastruktúra érdemi fejlesztésére jövőre, a pályázatok megalapozása érdekében pedig konzultációt indítanak - közölte a tárca a kormány honlapján
Dátum: 2012-08-14 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:25.654086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakmai munka koordinálását a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) végzi. A konzultáció célja a magyar kutatási infrastruktúra fejlesztése és versenyképessé tétele az EU Strukturális Alapok, illetve a Kutatási és Innovációs Alap forrásainak felhasználásával. A szakmai munka augusztusban kezdődik, a vitaanyag november 15-re készül el - derül ki az NGM tájékoztatójából.
Az NGM és a NIH kiemelt feladatának tekinti az eredményes kutatói munkához szükséges feltételek megteremtését. Ennek egyik szükséges eleme a kutatási infrastruktúra erőteljes fejlesztése, amellyel a nemzetközi - elsősorban uniós pályázati - források elnyerésének esélye is növelhető.
Az NGM által összeállított vitaanyag részletesen taglalja majd a hazai kutatási infrastruktúra jelenlegi helyzetét, javaslatot tesz a kutatási infrastruktúra-fejlesztés kiemelt céljainak megfogalmazására, továbbá intézkedéseket ajánl a magyar kutatók külföldi kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférésének támogatására. A várható fejlesztések eredményeképpen a kutatási infrastruktúrák színvonala, és ezen keresztül az ország tudományos teljesítménye közelebb kerülhet az EU átlagos szintjéhez - írják.