Miniszterelnökség: mindhárom elrabolt magyar rendőr volt
Új, részletesebb, és részben pontosított jelentést küldött a Miniszterelnökségnek a Szíriában hétfőn elrabolt három magyar állampolgárral kapcsolatban szerda délelőtt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábját vezető helyettes államtitkár.
Dátum: 2012-08-15 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:39.283715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja: 2012. augusztus 13-án délelőtt 9.00 és 11.00 óra között a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek állítottak meg egy gépkocsit, majd annak utasait – 3 magyar és három szír állampolgárt – elrabolták. A három középkorú, 40 év körüli magyar férfit a Terrorelhárítási Központ azonosította.
Tájékoztatása szerint kiderült, hogy mindhárman rendőrök voltak korábban; a rendőrség különböző szakmai területén teljesítettek szolgálatot. Aktív rendőrként egyikőjük foglalkozott kutyakiképzéssel. Mindhárman évekkel ezelőtt leszereltek, a rendelkezésre álló adatok alapján 2005-ben, 2007-ben és 2008-ban hagyták el a szervezetet.
A Terrorelhárítási Központ jelenleg két, egymással párhuzamosan futó, szíriai emberrablási ügyben végez felderítést. A válságstáb munkája, a külföldi partnerszervekkel való kapcsolattartás és a Külügyminisztériummal történő együttműködés folyamatosan zajlik. A beérkező információk elemzése, értékelése során vizsgálják azt is, van-e kapcsolat a két emberrablási eset között, ezt a jelenlegi adatok nem támasztják alá.
A TEK főigazgatója rendszeresen tájékoztatja a kormányt és a Miniszterelnökséget. A magyar hatóságok – az Alaptörvénybe foglalt kötelezettségüknek megfelelően – minden lehetőséget kihasználva dolgoznak a két ügy megoldásán. Továbbá kérik a sajtó és a közvélemény megértését, amiért az ügy sikeres kezelése érdekében további információt egyelőre nem tudnak közölni.