Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényszékek Irakban

Az újonnan létrehozott iraki kormányzótanács olyan különleges törvényszékek létrehozásáról döntött kedden, amelyek kizárólag az előző rendszer emberiesség elleni bűnökért felelős személyiségei ellen indítandó büntetőperekben járnak majd el.


Dátum: 2003-07-15 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:07.895164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Különleges ügyekről van szó, ezért különleges bíróságok kellenek - indokolta a döntést bagdadi sajtóértekezletén a testület egyik szóvivője. Konkrét példaként említette mintegy 300 ezer síita lemészárlását az 1991-es öbölháború után. Utalt arra a nyolcezer halálos áldozatot követelő 1982-es népirtásra is, amelyet az előző rendszer az iraki kurdok egyik törzsében végzett. A szóvivő kijelentette, hogy a kormányzótanács az előző rendszer vétkeseinek felelősségre vonását tartja egyik legsürgősebb feladatának. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet nyomban kifogásolta a döntést: a volt áldozatok nem irányíthatják ezt a bírósági rendszert, annak függetlennek kell lennie mind a régi rendszer embereitől, mind pedig Szaddám Huszein rendszerének áldozataitól - idézte az amerikai AP hírügynökség Hania Muftit, a szervezet londoni igazgatóját. Mufti szerint az iraki bírósági rendszer jelenleg nincs megfelelő állapotban az ilyen jellegű bűncselekmények elbíráláshoz, ezért nemzetközi jogi szakértőket kellene bevonni a régi rendszer felelős személyiségeinek elszámoltatásába.

A 25 tagú kormányzótanács vasárnap jött létre a különféle iraki etnikai és vallási közösségek vezető képviselőiből, Paul Bremernek, Irak amerikai polgári kormányzójának döntése alapján. A testület széles jogkörökkel rendelkezik. Olyan jogköröket egyesít, amelyeket rendesen a kormány, a parlament és a köztársasági elnök megosztva szokott gyakorolni. Hatalma ugyanakkor mégis erősen korlátozott, mert az amerikai polgári kormányzó megvétózhatja a testület bármely döntését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek