Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén: Sikertörténet a nemzetpolitika

A nemzet egyesítése az idei augusztus 20-a legfontosabb üzenete, a nemzetpolitika sikertörténet, világméretekben is példátlan - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Népszabadság pénteki számában megjelent egész oldalas interjúban.


Dátum: 2012-08-17 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:49.103566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új alkotmányból és az állampolgársági törvényből következően már meghaladta a 300 ezret azoknak a száma, akik kérelmezték a határon túliak közül a magyar állampolgárságot - közölte a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: nem kizárólag Erdélyben és Délvidéken, Kárpátalján adják be a kérelmeket, hanem a nyugati emigrációban is.

Semjén Zsolt elmondta: nagyságrendekkel jobb ma - erős nemzeti érdekérvényesítés politikája mellett - kapcsolatunk a körülöttünk lévő országokkal, mint a Gyurcsány-kormány idején.

A lap felvetésére, miszerint ezzel Gyurcsány Ferenc vitatkozna, a  miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy "nézzük a legkényesebb területet Szlovákiát. A Gyurcsány-kormány idején mérgesedett el a helyzet. Magyarországon szocialista-liberális kormány volt, szlovák oldalon pedig egy szocialista-fasiszta kormány, és a kapcsolatok akkor sérültek a leginkább, gondoljunk a nyelvtörvényre, vagy a dunaszerdahelyi rendőrterrorra... Mindenesetre én komoly sikerként értékelem, hogy ha összehasonlítjuk a második Fico-kormányt az elsővel, nem lehet nem látni, hogy noha még nem tudtuk megoldani az állampolgársági törvényt, s van jó pár vitás pontunk, hangnemében, irányultságában egészen más ez, mint az első volt".

Kapcsolódó elemek