Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Stabil jövőképpel rendelkező fiatalokra van szükség"

A KIM igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy egy fiatal a pályaválasztás időszakában a sokak által rendkívül divatosnak és uralkodónak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is természetesnek vegye – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Kapunyitási Pánik elnevezésű fesztiválról szóló budapesti sajtótájékoztatón pénteken. Ugyanitt Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kijelentette: olyan fiatalokat kell nevelnie és támogatnia a kormánynak, akik stabil jövőképpel rendelkeznek, akik olyan biztos egzisztenciát szeretnének elérni az ország határain belül, amivel családot alapíthatnak, otthont teremthetnek, és hosszabb távon is Magyarországot gyarapíthatják.


Dátum: 2012-08-17 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:55.208806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sikerült rábukkanni egy olyan jelenségre, amelyről ugyan megjelentek tanulmányok, publikációk, de eddig még senki nem karolta fel úgy, hogy egy egész programot, egy fesztivált rendezzenek köré – jelentette ki Kárász Róbert a Kapunyitási Pánik Fesztiválról szólva.

Az ingyenes rendezvény augusztus 24-e és 26-a között várja a az érdeklődőket Zánkán, ahol a szórakoztató programok mellett hasznos információkat is kaphatnak a látogatók az álláskereséssel és a továbbtanulással kapcsolatban. Mint ismert, a kapunyitási pánik azokat a fiatalokat érinti, akik félnek szembenézni a munkavállalás kihívásaival és kirepülni a családi fészekből.

Kapcsolódó elemek