Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kolozsvári polgármesterrel tárgyal Németh Zsolt

Kétnapos látogatásra Kolozsvárra utazik szombaton Németh Zsolt külügyi államtitkár.

Dátum: 2012-08-17 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:12:56.334401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a tárca tájékoztatása szerint tárgyal Emil Boc kolozsvári polgármesterrel, korábbi román miniszterelnökkel, és közös sajtótájékoztatót is tartanak. Vasárnap Dávid László rektor kíséretében Németh Zsolt megtekinti a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülő kolozsvári kampuszát, majd részt vesz a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein és beszédet mond az ünnepi zárógálán.

Kapcsolódó elemek