Fenyegetőzik a Dzsihad
Az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnya, az al-Kudsz Brigádok az Izrael elleni támadások felújításával fenyegetőzött kedden, miután Izrael elutasította, hogy szabadon engedje a csoport fogva tartott tagjait.
Dátum: 2003-07-15 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:09.183637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűzszünetet meghirdető Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges palesztin szervezet már vasárnap a fegyvernyugvás felmondását helyezte kilátásba, arra az esetre, ha Izrael megsérti a tűzszüneti megállapodást és a Palesztin hatóság folytatja a két szervezet tagjainak letartóztatását. A szervezet az AFP gázai irodájának küldött faxüzenetében azzal vádolta az izraeli hatóságokat, hogy egyrészt nem engedték szabadon a szervezet tagjait, másrészt behatoltak az iszlám szent vonalak mögé.
Az al-Kudsz Brigádok közleménye hangsúlyozza továbbá, hogy a július 7-én Tel-Avivtól északra végrehajtott merénylet rendkívüli eset volt, amellyel elkövetői azt akarták jelezni, hogy az ellenállás folytatódik.
A palesztin foglyok Izrael által múlt vasárnap bejelentett szabadon bocsátása egyelőre nem kezdődött meg, de az izraeli kormány eleve csak a palesztin foglyok mintegy 5 százalékának elengedését helyezte kilátásba. A palesztin szervezetek mindegyike lényegesen több fogoly szabadon engedését tartja szükségesnek.
MTI - fidesz.hu