Már délelőtt megteltek a rakpartok érdeklődőkkel
A hatalmas érdeklődés miatt már fél egykor megnyitotta kapuit a Parlament az érdeklődők előtt, délután három óráig háromezer-ötszázan csodálták meg az épületet - közölte az MTI-vel hétfőn a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hozzátéve, hogy délután háromig már tízezrek látogattak ki az állami rendezvényekre.
Dátum: 2012-08-20 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:41.880711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írták, már délelőtt megteltek a rakpartok érdeklődőkkel az Erzsébet híd és a Margit híd között megrendezett dunai vízi és légiparádé ideje alatt. Az esemény ideje alatt sokan a Magyar ízek utcájáról, falatozva figyelték az eget.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20. alkalmából tizenegy órától rangos állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna Kossuth-díjas író, esszéista vehette át. Egy órakor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár átadta a Külhoni Magyarságért Díjakat is, amelyet az idén kilenc határon túli magyar szervezet, illetve személy kapott meg - idézték fel.
Három órakor ünnepi köszöntővel kezdődött a kenyéráldás a Clark Ádám téren felállított színpadon, majd díszes aratómenet indult a Szent István-bazilikához, hogy az ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megszentelje a mesterek kenyerét. A programok késő estig tartanak, a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este kilenc órakor kezdődik. A Parlamentet este nyolc óráig tekinthetik meg az érdeklődők.
A programok látogatói a budai rakparton, a Várkert Kaszinó és a Bem tér között este tízig végigsétálhatnak a Magyar ízek utcáján is, ahol magyar termékeket kínálnak az árusok. Az érdeklődők megkóstolhatják Magyarország tortáját és Magyarország cukormentes tortáját is, a különféle sajtkülönlegességek, lekvárok és ízletes kenyerek mellett. A Petőfi Rádió a rendezvények hivatalos rádiója, műsorai a Duna mindkét partján kihangosítva szólnak.