Este hatig tízezer ember vett részt a Parlamenti Nyílt Napon
Továbbra is rendkívüli érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából „Együtt az ország!” szlogennel megrendezett nyitott állami rendezvények. Este hat óráig tízezer ember vett részt a Parlamenti Nyílt Napon és csodálta meg az Országház épületét. A Clark Ádám térről induló aratómenetet is több ezren kísérték végig a Szent István Bazilikáig.
Dátum: 2012-08-20 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:43.365342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az aratómenetet megelőzően, három órakor ünnepi köszöntővel kezdődött a kenyéráldás a Clark Ádám téren felállított színpadon, majd elindult a díszes aratómenet a Lánchídon át a Szent István Bazilikához. Az 5 órakor kezdődött ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a magyar katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentelte meg a mesterek kenyerét. Hat órakor a Szent István térről elindult a Szent Jobb – körmenet az Október 6. utca - József Attila utca- Széchényi tér- Zrínyi utca – Szent István tér útvonalon.
A budai rakparton a nagy meleg ellenére továbbra is hömpölyög a tömeg a Magyar Ízek Utcáján. A Várkert Kaszinó és a Bem tér között magyar termékeket kínálnak az árusok. Az érdeklődők megkóstolhatják Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját is, a különféle sajtkülönlegességek, lekvárok és ízletes kenyerek mellett. A Magyar Ízek Utcája este tízig várja a látogatókat. A Petőfi Rádió a rendezvények hivatalos rádiója, műsorai a Duna mindkét partján kihangosítva szólnak.A Puskás Ferenc Stadionban a londoni olimpiát megjárt magyar olimpikonok köszöntése este hét órakor kezdődik a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyre a belépés ingyenes. A programok késő estig tartanak, a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este kilenc órakor veszi kezdetét. A Parlamentet este nyolc óráig nézhetik meg az érdeklődők.
A budai rakparton a nagy meleg ellenére továbbra is hömpölyög a tömeg a Magyar Ízek Utcáján. A Várkert Kaszinó és a Bem tér között magyar termékeket kínálnak az árusok. Az érdeklődők megkóstolhatják Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját is, a különféle sajtkülönlegességek, lekvárok és ízletes kenyerek mellett. A Magyar Ízek Utcája este tízig várja a látogatókat. A Petőfi Rádió a rendezvények hivatalos rádiója, műsorai a Duna mindkét partján kihangosítva szólnak.
A Puskás Ferenc Stadionban a londoni olimpiát megjárt magyar olimpikonok köszöntése este hét órakor kezdődik a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyre a belépés ingyenes. A programok késő estig tartanak, a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este kilenc órakor veszi kezdetét. A Parlamentet este nyolc óráig nézhetik meg az érdeklődők.