Szabadlábon Ace Tomic
Három hónapos fogva tartás után a szerb hatóságok szabadlábra helyezték Ace Tomicot, a katonai elhárítás volt parancsnokát is, aki ellen a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök elleni merénylet kapcsán tett bűnvádi feljelentést a rendőrség.
Dátum: 2003-07-15 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:10.399803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tomiccsal együtt a legfelsőbb bíróság szabadlábra helyezte Borislav Mikelicet, a horvátországi háború idején fennállt Krajinai Szerb Köztársaság egykori elnökét és kormányfőjét, aki 1995 óta élt Belgrádban. Tomicot, Mikelicet és Rade Bulatovic volt jugoszláv elnöki tanácsadót április elején tartóztatták le. Mindhárman szerepeltek azon 45 személy között, akik ellen április végén a március 12-i merénylettel kapcsolatosan terrorizmus és felforgató tevékenységre való szövetkezés címén tett bűnvádi feljelentést a rendőrség. Bulatovicot július 4-én helyezték szabadlábra. Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter a feljelentés napján azt állította, hogy Tomic, Bulatovic és Mikelic kapcsolatot tartott fenn a merénylet megszervezésével és végrehajtásával gyanúsított zimonyi klán két vezetőjével, Milorad Lukovic Legijával és Dusan Spasojevic Siptarral. Az elnöki tanácsadó és a tábornok ígéretet tett a két maffiavezérnek, hogy a merénylet után következő államcsíny idején a katonaság a laktanyákban marad - mondta a belügyminiszter. Mikelic ügyvédje, Zdenko Tomanovic közölte a Beta hírügynökséggel, hogy a legfelsőbb bíróság szabadon engedte védencét, mert tévesnek találta azt a rendőrségi közvetkeztetést, hogy Mikelic kapcsolatban állt a zimonyi maffia vezetőivel. Tomanovic szerint védence ellen továbbra is folyik a nyomozást államellenes tevékenység miatt. Bulatovic ügyvédje szerint védence is hasonló cipőben jár: elengedték, de folytatódik ellene a nyomozás. Bulatovicot, Tomicot és Mikelicet annak idején nagy csinnadrattával vették őrizetbe, de szabadulásuk szinte észrevétlenül, csöndesen történt. Különös az is, hogy Bulatovic, a volt jugoszláv államfő, Vojislav Kostunica nemzetbiztonsági tanácsadója lassan két hete szabadlábon van, de mindeddig nem állt a nyilvánosság elé, s interjút sem adott szerbiai lapoknak. Hallgatásba burkolózott Kostunica pártja, a Szerbiai Demokrata Párt is, amely a tanácsadó szabadulásáig folyton azt hangoztatta, hogy Bulatovic politikai fogoly, s az ellenzék ellen irányuló politikai bosszúhadjáratnak az áldozata. A "nagyhalak" közül egyébiránt már csak két olyan személy van őrizetben, akiket a zimonyi klánnal fenntartott kapcsolataik miatt vettek őrizetbe a rendkívüli állapot idején. Vizsgálati fogságban van Milan Sarajlic helyettes államügyészt és Milorad Bracanovic, a polgári titkosszolgálat helyettes vezetője. Fogságban van még Nebojsa Pavkovic, a hadsereg volt vezérkari főnöke is, de őt nem a zimonyiakkal fenntartott kapcsolatai miatt tartóztatták le. A tábornokot azzal vádolják, hogy közvetve részt vett a Vuk Draskovic ellenzéki pártvezér elleni sikertelen merényletben
MTI - fidesz.hu