Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma is szükség van Szent István áldozatára

Szent István és Eger egyaránt áldozatot hozott a nemzetért; előbbi keresztény országgá tette Magyarországot, Dobó István és harcostársai pedig a törökök megállításával megvédték Szent István örökségét - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára hétfőn Egerben.


Dátum: 2012-08-20 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:43.717949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


L. Simon László az állami ünnep alkalmából tartott városi díszünnepségen azt mondta: mindennapi életünk során mindannyian meghozhatjuk azokat a kis áldozatokat, amelyek segítenek életben tartani a nemzeti emlékezetet és kultúrát. Az áldozathozatal ugyanis "vörös vonalként húzódik végig a magyar történelmen", abból tanulhatnak az egymást követő nemzedékek - tette hozzá.

Kiemelte, szükségünk is van az olyan egyéni áldozatokon nyugvó közös sikerekre, mint például az olimpiai szereplés, mert azok erősíthetik megtépázott nemzeti öntudatunkat és javíthatják a külföldön rólunk kialakult képet. A nyolc arany-, a sok ezüst- és bronzérem a határon túlra, kisebbségbe kényszerült testvéreinknek is erőt és hitet ad.

"Köszönjük sportolóinknak, művészeinknek, tudósainknak a nagy lélekemelő teljesítményeket, de köszönjük minden magyar ember egyszerű, látszólag nem olyan jelentős személyes áldozatát is, amely áldozat, küzdelem benne van a jelenlegi kormány minden politikai, gazdasági, kulturális küzdelmében és sikerében is" - fogalmazott az államtitkár.

L. Simon László beszédében kitért arra, hogy a jövőre lesz az Egri csillagok szerzője, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója, s a kulturális államtitkárság méltó módon kívánja megünnepelni ezt a jeles évfordulót.

Kapcsolódó elemek